2016. április 19., kedd

Tök egyértelmű

Simi: - Anya, hol van a kicsi kutyám?
Én: - Melyik kicsi kutyád?
Simi: - Hát, amelyiket most keresem!


2016. április 18., hétfő

Párbeszéd

Családilag nem igazán komoly ünnep a névnap, de tessék-lássék módon azért megünnepeljük (azért a gyerekekét picit komolyabban vesszük). A férjem sört/bort/csokit/ilyesmit szokott kapni én meg virágot vagy csokit. Most, tekintettel a fogyókúrámra virágot hozott és valami gyümölcsszeletet aszalt gyümölcsből.Olyan figyelmes!
 Ehhez hozzá tartozik ez, ami történt vala tegnap:

Ő: - Mi ez a Raffaello az asztalon?
Én: - Az enyém.
Ő: - Honnan van?
Én: - Anyukádéktól kaptam.
Ő: - Miért?
Én: - Névnapomra.
Ő: - Ó, tényleg, tegnap volt a névnapod!
Én: - Nem, holnap lesz.
Ő: - Nem 16-án van?
Én: - Nem, 18-án.
Ő: - Hú, szerencse, pont a héten gondoltam rá, hogy tizenvalahanyadikán lesz a névnapod és el ne felejtsem.

Mindezt 21 együtt töltött év után :D! Én úgy röhögtem, komolyan, minden neheztelés nélkül, hogy csak na, és még mindig vigyorgok, ha eszembe jut :).

2016. április 13., szerda

Tudathasadás

Jaj, mostanában annyi negatívumot hallok pedagógiai intézményekről, pedagógusokról, és tudom, hogy a szülőknek igazuk van, magam is felháborodom olykor-olykor, pedig ismerem az érem másik oldalát is. És mikor rosszat hallok/mondok/gondolok pedagógusokról/óvodákról/iskolákról felsejlik bennem, hogy rólam vajon mit gondolnak/mondanak/írnak a blogjukba (már ha tesznek ilyet) a szülők? És ha nem panaszkodnak nekem, az vajon jelentheti-e azt, hogy elégedettek a munkámmal/intézménnyel, ahol dolgozom, vagy csak hallgatnak mélyen, ahogy jómagam is, mikor elszörnyülködöm némely eseten, ami a saját/kedves ismerős/közömbös ismeretlen gyerekével történik? Vajon legyek megértő, mert magam is pedagógus vagyok és ismerem az érem másik oldalát, ahogy már mondottam volt, vagy kekeckedjek, mert én is pedagógus vagyok, és egyes pedagógusok úgy végzik a munkájukat (vagy adott esetben simán nem végzik a munkájukat), ahogy szerintem nem lenne való?
Tegyem-e szóvá, hogy ma a gyerek két darab egymásra húzott melegítőnadrágban volt az udvaron a 25°C-ban, mert ügyesen egyedül öltözik, és senkinek nem tűnt fel, noha csak hozzávetőlegesen 6-7 gyerek volt délután a csoportból az udvaron, hogy az alsó réteg nem került le róla, vagy csak röhögjek egy jót? Mondjuk  röhögtem röhögnék, ha cserébe valaki meg tudta volna mondani, hová lett a gyerek sapkája - nem volt a fején, a polcán és a zsákjában sem, de még más polcán sem láttam, más zsákjába nem nyúltam, ott mondjuk még lehet, és hát új sapka volt. Vagyis nem olyan régi. Inkább veszek másikat. Hátha mégis meglesz, a gyerek nagyon szereti. Szerette?

2016. április 11., hétfő

Csak remélni tudom

Hogy nem a pénz miatt "csábították" az integrációba (???) a Rett-szindrómás kislányt*, minden előzetes információ és átgondoltság nélkül. Remélem, hogy nem csak a magasabb normatíva miatt kellett az üres SNI** helyre gyorsan valakit szerezni, hogy aztán beletörjön a bicskája a nevelőtestületnek, és két hónap után visszairányítsák a szegregált óvodába, ahonnan jött. Félelmetes, szomorú, agyrém.
És igazából nem is a kislányt sajnálom, hanem a szüleit. Végiggondolták egyáltalán, hogy milyen egy sérült gyerek szülőjének lenni, milyen nehéz megbirkózni azzal, hogy az ő gyereke más? Máshogy néz ki, máshová jár óvodába, máshogy beszél, máshogy jár stb? Hogy micsoda öröm lehetett, hogy "mezei" (már elnézést, de nem akartam a normál vagy egészséges szót használni) gyerekek közé járhat? Hogy annyira talán mégse más? És akkor nesze neked, fogd meg jól, akkora pofont kap, hogy a fal adja a másikat.
Az integráció nem az, hogy mindenféle SNI gyereket felveszünk, aztán ha nem zavar sok vizet maradhat, ha igen, akkor meg viszlát. Kell ehhez (szak)ember, kis létszámú csoport, (gyógy)pedagógiai asszisztens, elhivatottság, rátermettség stb., stb. Ez ma Magyarországon közel sem adott, csak nyomják az integrációt ész nélkül, és akkor ez a vége. 

Bocsánat, csak felzaklatott.


* nem, a valóságban természetesen nem ezek a paraméterek
 ** sajátos nevelési igényű

2016. április 10., vasárnap

Hiába hétvége

ha az ember rémet álmodik, 6-kor ébred, ha kell, ha nem. Én ma például hevesen szívdobogva riadtam fel álmomból, és nagyon örültem, hogy álom volt. Mert Simikém valahogy egy kismacskát vitt a vízóraaknánkhoz, és én meg akartam menteni. A macskát. Belenéztem az aknába, és vagy 10 kismacska pillogott vissza rám, akinek a mi ivartalanított Cirmi cicánk volt az anyja. Csoda, hogy ezek után nem tudtam visszaaludni?

2016. április 9., szombat

A hülyeség nyilván nagyon kapós

Ezért reklámoznak ész nélkül mindent mindenféle marha szöveggel. A "fejlesztő játékokról" már elmondtam a véleményemet először itt aztán pedig itt

Tegnap megint belefutottam egy játékba (ne kérdezzétek mi volt, a magyar mesecsatornán ment, miközben Simi vacsoráját csináltam, csak hallottam a tévét, nem láttam), amit így hirdettek: "fejleszti a motorikus mozgást". Mondja már meg nekem valaki, hogy ez mit jelent? Nem akarok kukacoskodni igazán, és nem is a "motorikus" szó etimológiáját szeretném megmagyarázni, de kábé erről van szó:
motorium = mozgató rendszer
motorika = mozgás
motoros/motorikus = mozgásos
Vagyis a fent nevetett játék a "mozgásos mozgást" fejleszti! Hát nem csodás? Biztos azért kell ezt hangsúlyozni, mert akadnak olyan játékok, melyek az "elméleti mozgást" hivatottak csiszolni, de ez nem olyan ám, ez a valódi, azaz a mozgásos mozgást fejleszti. 

Innen gratulálok a reklámszöveg írójának, de abban biztos igaza volt, hogy egy darab latin eredetű, tudományosnak tűnő kifejezéssel jobban el lehet adni a terméket. Most már csak arra vagyok kíváncsi, mi lehet ez a kiváló játék, úgyhogy figyelem a reklámokat, és nem, nem kötözködési célzattal.

2016. április 5., kedd

És megvan!

Mármint a karikám (is). Tegnap kinéztem magamnak, majdnem megrendeltem, de a férjem inkább megajándékozott vele. Annyira a szívén viseli a fogyókúrám sikerességét, hogy szó nélkül kiadott 5490 Ft-ot a legújabb hülyeségemre szenvedélyemre. Sőt, ki is próbálta, és közölte, hogy ennél unalmasabb dolog (ti. a hulahopkarikázásnál) a világon nincs. Nem is értem, hogy mondhat ilyet, hiszen csak ma tanulta meg használni. Csak aztán nehogy az legyen, hogy titokban majd rájár a karikámra...

Hirtelen felindulásból kávézás közben azonnal ki kellett próbálnom, így miután mintegy 12 másodpercnyi tömény karikázás után heveny hányinger kapott el, gyorsan abbahagytam. De azért kicsit később 15 percet végigtekertem. Jelentem, se foltok, se izomláz. Óvatosan kezdem, mert nem akarok megint egy évre megrokkanni, mint tavaly, mikor aerobicozni kezdtem itthon, és egy másfél órás etap után bő 12 hónapra kiiktattam mindkét csípőmet a mozgásból, miután íngyulladásom lett az eszetlen ugrálástól.

Éljen a sport!

Echte nyúlbéla

Én úgy vagyok a megmondással, hogy elméleti szinten fekete öves vagyok ebben a sportban. A való életben azonban a bármilyen megtörtént eset után tudom csak jól megmondani a magamét - magamnak. Mert ott és akkor nem kapok szikrát, az esemény hatására lebénulok, megnémulok és csak nézek (rosszabb esetben bólogatok is), mint egy félnótás.

Pont mint tegnap. Vásárolni voltam egy amúgy sem túl jó hírű, viszont a munkahelyem és az otthonom vonatkozásában gyakorlatilag az egyetlen, alig egy éve nyílt "nagyábécében". Noha alig lézengett 8-12 vevő az egész boltban, a csemegepultban mégsem volt eladó, aki a vevőket várta volna, de a közvetlenül mellette lévő hentes résznél sem. Ott is állt egy nő nagy magányosan, de kiderült úgy 2-3 perc után, hogy ő már a cuccot várta. Ami meg is érkezett egy óriási nejlonban: kb. 5 kilós kiszerelésű hús (talán valami disznó), amely zacskót az eladónő a vásárló szeme láttára felnyitott, a húsléből kivette a nagy dögöt, és levágott belőle - minden bizonnyal - annyit, amennyit a nő előirányozott számára. Majd megérkezett hozzám. Volt annyi időm nézelődni, hogy jó előre kiválasszam a megvásárolni kívánt felvágottakat: aszpikos pulyka, csemege karaj, meg talán valami sonka. Kedvesen megkérdezte, hogy mit adhat, én szintén kedvesen mondtam, hogy 15 dekát a csemege karajból. És akkor ő úgy ahogy volt, azzal a kesztyűvel, amivel fél perccel azelőtt még a mocskos húslében kotorászott, elvette nekem a felvágottat, lemérte és csinosan be is csomagolta. Én majdnem nyílt színi hányást követtem el, alig mertem megfogni a kívül is maszatos csomagot, és köszöntem szépen nem kértem mást.

Még percekig lődörögtem a boltban, hogy
a) visszaadjam-e az egészet a nőnek,
b) csak bedobjam az előre csomagoltak közé,
c) menjek a pénztárhoz, és ott gondoljam meg magam, hogy inkább nem kérem,
d) fizessem ki és hozzam haza.

Lehet tippelni... Pontosan: kifizettem, hazahoztam, majd odaadtam a macskának 15 deka karajt 400 Ft-ért. Mert pont annyira nem mertem odaadni a gyerekeimnek, mint ahogy nem mertem nem kérni sem. Pedig így utólag szerintem hülye voltam. Most már mindegy, majd legközelebb de az biztos, én ott többet nem veszek felvágottat.



2016. április 1., péntek

Szerintem én tutira fel fogom adni, sokadszorra is

Mondanom sem kell, megint (ezredszerre) fogyókúrázom (jókat röhögni nosztalgiázni lehet itt , és itt , meg ittés esetleg itt )Ha ez a bejegyzés két hónappal ezelőtt íródna, akkor most könnyek között örömujjonganék, hogy igen, igen, igen, el le fogok fogyni!!! Mert az első hónap alatt 4 kilótól szabadultam meg.

Történt ugyanis, hogy karácsony környékén, amikor is olyan sokszor kell csinos ruhákba bújni, elhatároztam, hogy szánalomra méltó nem túl bő választékkal rendelkező szépruha-készletemből előre eltervezem, kiválasztom, miket fogok viselni a családi/"céges"/istentiszteleti alkalmakon. De mikor arra került a sor, hogy megnézzem, hogyan is festek a kiválasztott darabokban, totális kudarcot vallottam. A szép kék nadrágomat, amit Simi születése után vettem, nem hogy begombolni nem tudtam magamon, hanem a fenekemre se jött fel. Az ünneplő csinos fekete ceruzaszoknyám cipzárja majdnem belehalt a próbálkozásba, de megkönyörültem rajta, nem erőltettem a lehetetlent: nem húztam fel erőnek erejével. Végül szégyen szemre vásároltam magamnak egy 4? méretű nadrágot, hogy ne farmerben kelljen megjelennem a szent alkalmakon. Apropó farmer. Hogy azt hogy nem vettem észre, hogy a farmeremből oldalt gyakorlatilag kifolyok, azt nem tudom. Éljenek a sztreccs anyagok!

Éreztem én a ruhás malőrökből, hogy nagy a baj, de csak január elsején mertem ráállni a mérlegre. Ennek következtében az új évet egy heveny infarktussal kezdtem, és csak anyagi megfontolásból nem törtem apró darabokra a mérlegünket. Ugyanis pontosan 67,9 kilót irtózatosan sokat mutatott. Nem hittem a szememnek, de az győzött meg végképp, hogy megnéztem gyorsan a BMI-met, és az a meglehetősen tág határok ellenére is a "túlsúlyos" övezetbe került. 

Hát basszuskulcs irgum-burgum, mivé lettem? Vagyis inkább mivé ettem (magam)? Elhatároztam, hogy no cukor, fehér liszt/tészta/kenyér, krumpli, rizs, cukros löttyök. Tök jól kitartottam, egy hónap alatt 4 egész kilótól szabadultam meg. A következő hónapban, ugyanilyen táplálkozási paraméterek mellett már csak 2 kiló tűnt el, és ebben a nyomorult utolsó hónapban képes voltam 1 kilót hízni. Hiába a nyúleleség, zöldségek, abonett és egyéb vackok diétás csodák, hektoliternyi víz elfogyasztása nap mint nap. És tényleg csak 2-3 nap volt az egész negyedév alatt, mikor megbotlottam, és ettem egy kis sütit, vagy ittam egy pohár kólát.*

Annak ellenére, hogy húsvétkor a fent említett kék nadrágom volt rajtam, ami úgy csusszant rám, mint annak a rendje, hát nem kicsit vagyok csalódott, na. Mások ennyi diétával eltöltött idő után 8-10 kilónyi zsír elillanásáról beszélnek, én meg jól lebőgtem (újfent, hja, kérem, ilyen az én formám). Igaz ami igaz, a sport teljesen kimaradt. Szobabiciklim még mindig nincs (nem is lesz, csak úgy mondom), viszont egy nehéz hulahopp karikára mindenképpen szándékozom beruházni. Tudom,persze, hogy aerob mozgás, meg ilyesmi, de a tavalyi csípőmizériám miatt (még mindig fáj ám néha, pedig már azt hittem, teljesen elmúlt) nem igazán merek nagyon ugrándozni, úgyhogy megpróbálom másképp megoldani. Karikázva, ha már kerekezve nem tudom. Aztán lesz, ami lesz. Talán a diétán is változtatok kicsit, mondjuk előre eltervezem, mit fogok enni (méricskélni nem tudok az oviban), nem csak úgy bedobok valami zöldet reggel a kosaramba a boltban.
Ha lefogyok (álomsúly= 55 kg), boldog leszek, ha nem, akkor meg kövér boldog maradok

Ez van.

*Az első 5 kilót egy Bountyval ünnepeltem meg. Lehet, hogy ezt bosszulta meg a természet a plusz egy kilóval???